Hogyan lélegzik az emberi körgyűrű. Egyre csökkennek Schumacher esélyei | híelokenyer.hu
Tartalom
Első közlés — Kirilla Teréz: Szorít az idő Első közlés— Első közlés A lelkem hogyan lélegzik az emberi körgyűrű — de hát mélység sem volt!
Semmi nem történt. Aztán a sötétség is eltűnt.
Kirilla Teréz: Szorít az idő
Nem volt többé sötétség, ugyanis megszűntem bármit látni. A nyertes pályaművet olvashatják. Nem tudni, utoljára mikor hullott a hó errefelé.
Csak lassan tudtam haladni az autómmal a reptér felé. A nehéz, szürke hófellegeket aláeresztő égbolt úgy borult az út fölé, mint egy vakolatlan betonkupola. Mintha egy elmosódó körvonalú, de felülről szorosan záródó félgömbben lebegnék.
- Aszcariasis memo
- Egyre csökkennek Schumacher esélyei | híelokenyer.hu
- Közszereplők és civilek mutatják be mindennapjaikat a járvány alatt.
A parkolóból a terminál felé indultam, sima talpú, őszi cipőmben óvatosan lépkedve, nehogy elessek a járdára tapadt havon. Tompa csend vett körül. A terminál bejáratával szemben, a körgyűrű közepén rendetlen sorokban tucatnyi szék állt. Talán valami performanszot tartottak.
Az üres székek hóra vetülő árnyai egy absztrakt grafikára emlékeztettek. A terminál külső falai kéken csillogó üvegborítást kaptak. Modern, mégis torz vonalaival melankolikus hatást keltett.
Odabent az érkező járatokról hírt adó táblát figyelve, kiderült, hogy a gépem egy órával később száll fel.
Céltalanul bolyongtam az épületben. Tekintetemet a táblákon lüktető színes jelzések vonták magukra. Aztán átsétáltam a reptéri büfébe, s a tonhalas szendvicsemet majszolva egy kisfiút bámultam, aki a váróterem apró szökőkútjában sorra süllyesztette el a papírrepülőit. Mind az öt repülője a víz fenekére merült.
A meglepetéstől rágás nélkül nyeltem le a falatot, s innom kellett néhány korty vizet, hogy legyűrjem a torkomon. Mire fölnéztem, valamennyien eltűntek: sem a fiút, sem az apját, sem a nőt nem láttam.
Kiléptem a váróterembe, alaposan körülnéztem, de hogyan lélegzik az emberi körgyűrű sem láttam őket, egy szempillantás alatt szívódtak fel, mint lenge árnyékok a gyorsan olvadó havon. Megcsörrent a telefonom: — Elérted a gépet?
Közben nézegetem a CT-felvételről készült fotókat, és képzeld, a lehajtott feje alatt, a nyaka helyén, ahol nincs semmi, szalagszerűen körbefut egy elnyúló, fehér folt, hát akár egy gyűrű, komolyan, ez borzalmas.
Söprűnyél a biciklikerékben
Itt vagy még? Voltam persze, de mint aki egy híd alatt ácsorog, és a feje fölött dübörgő forgalom zajától alig bírja kivenni az emberi hangokat. Nem értettem, mi van velem. Talán rosszul vagyok, gondoltam. Aztán váratlanul újra csörögni kezdett a telefonom, a titkárnő, hogy nem válaszoltam, kikapcsolhatta az előző hívást, s most újra hívott.
Zsibbadtak voltak az ujjaim, nem tudtam benyomni a megfelelő gombot. Számolni kezdtem a csörgéseket, de a tizenegynél elakadtam, összezavarodtam. Akár a gyűrű, visszhangzott a fejemben, igen, a Szaturnusznak van gyűrűje, jutott eszembe, a Halál bolygójának, s bizonyára el is ütöttem volna ezzel a poénnal a dolgot, ha reagálni tudok a hívásra.
A fejemet mintha satuba szorították volna, mereven néztem előre, egyenesen a terminál előtti körgyűrűre, de a szemrésem egyre vékonyodott, végül lecsukódott a szemem, és a körgyűrű a sötétségbe veszett. Mit tehetnék?
Egyre csökkennek Schumacher esélyei
Türelmesen kuporogtam ebben a sűrű, áthatolhatatlan hogyan lélegzik az emberi körgyűrű, akár el is aludhatnék, gondoltam.
Erről azonban szó sem lehetett: a legbelsőbb gondolataim ebben az érthetetlen állapotban épp hogy nagyon élénkek lettek. Elveszítettem a teret, állapítottam meg, és rémületemben elkezdtem számolni a másodperceket.
Ha hatvanig eljutok, az egy perc, egyeztem meg önmagammal. Nyilván nem leszek hogyan lélegzik az emberi körgyűrű pontos, mint egy stopperóra, igazítottam helyre a túlzott optimizmusom, de így legalább megmarad az idő. Ezerháromszáznyolcvanig jutottam el, tehát huszonhárom percig. Igazi hősnek éreztem magam, mert a fejem féreg lárvák halálhőmérséklete úgy hasogatott, hogy a legszívesebben felvisítottam volna.
Csakhogy a szám is teljesen elzsibbadt, nyilván megmozdulni sem bírok, az istenit a hülye testemnek, gondoltam magamban. Most mit tegyek?
Idő nem volt többé.
- Söprűnyél a biciklikerékben | KISALFÖLD
- Milyen drogokat csinálnak férgek
- Mivel eléggé kissé mozognak, azt mondhatjuk, hogy a bőrön keresztül történő ilyen légzés elég számukra.
Próbáltam arra koncentrálni, ami megmaradt. De nem volt semmi más, csak a sötétség és én. Térviszonyok nélkül, vagyis már nem tudtam, hogy én vagyok a sötétségben, vagy a sötétség bennem, hogy egy vagyok-e a sötétséggel, vagy kívül vagyok rajta, mióta és meddig van ez?
Hiábavaló kérdések: nem voltak koordináták. A lelkem mélyén — de hát mélység sem volt! Nem tapasztaltam többé semmi olyan ingert, amit általában az érzékelésnek köszönhetünk. Még lélegeztem, próbáltam önmagam lélegzésének mélyére pillantani, az élet forrásáig. Túl közönyösnek bizonyultam.
Kirilla Teréz: Szorít az idő | Litera – az irodalmi portál
A vágy, hogy az élet forrását megragadjam, kihunyt bennem. Hirtelen magamhoz tértem, mint aki álmából ébred.
A körgyűrű közepén ültem a havon. A székeket valakik elvitték. Hogyan kerültem ide?
Kirilla Teréz.